2014. április 12., szombat

Az örök barátság 5.fejezet:Flóra és Bogi találkozásuk

Sziasztok!Ez az utolsó bejegyzésem.Nem lesz vége,csak más szereplők lesznek benne.Flórának meg Boginak nagyon jó volt a hallásuk,de legfőképpen Flórának.Már a bölcsödében ismerték meg egymást.Amikor óvodásak voltak jó sokat játszottak kint vagy bent.Egyszer Bogi azt mondta Flórának,hogy ,,Sajnos én nem ide fogok járni iskolába!".Flóra akkor szomorú volt meg picit sírt is.Az első napjuk nagyon különleges volt,hisz ugye nem egy osztályba járnak,mert ugye Bogi elköltözött.Akkor nem játszottak együtt és nem sokat beszélgethettek.Jó sokáig nem beszéltek és nem látták egymást.Azután eljött egy olyan nap,amikor mind a ketten jelentkeztek Az Ének Iskolája 1.évfolyamára.Akkor nagyon sokat beszélgethettek,amikor szünet volt.Mikor vége volt Az Ének Iskolájának,addigra 3 hónapig nem látták egymást.2013.augusztus 20-án látták egymást a Clark Ádám téren,mivel mind a ketten meg az egész Ének Iskolás diákja felléptek.Akkor ott volt Bogi meg Flóra anyukája és azt beszélték meg,hogy a a lányok úgy akarják,hogy hónaponként 1x találkozni akarnak,akkor megengedték akár Flórának,akár Boginak.Jó sokszor találkoztak az elmúlt években. :) 

2014. április 10., csütörtök

Az örök barátság 4.fejezet:Beszélgetés Az Ének Iskolája 2.évfolyamról 2/2

Flóráék meg Bogi kész volt a házi feladattal.Már mind a ketten elindultak.Ott voltak már a bejáratnál és Flóra megkérdezte az anyukáját,hogy,,oda mehetek Bogihoz?".Az anyukája azt válaszolta,hogy igen.Flóra odafutott Bogihoz,de akkor mentek be.Már ők is bementek.Bogi keresi Flórát,hogy jött-e.Flóra előbb meglátta Bogit,és odament és ezt mondta: 
-Szia Bogi!
-Szia!-mondta Bogi.
-Mizu?-kérdezte Flóra.
-Semmi.Veled?-kérdezte Bogi.
-Velem se sok.-mondta Flóra.
-Ülünk egymás mellett?-kérdezte Bogi.
-Igen.-mondta Flóra.
Egymás mellé ültek.Már délután 5 óra volt.Nézték a többieket,hogy hogyan énekelnek.Ettek popcornt,csokit meg mindent.Vége is volt.Nagyon tettszett nekik.A tanárokkal beszélgettek.Szandi,akit Flórát meg Bogit tanította,megkérdezte,hogy ,,Hogyan éreztétek magatokat,hogy már nem tik vagytok már a színpadon?"
Flóra ezt válaszolta:-picit fura volt,hogy nem mi voltunk a színpadon.Aztán Bogi ezt válaszolta:-nagyon fura volt meg egy kicsit kezdem hiányolni is! 
Flóra meg Bogi elköszöntek egymástól.Hazaértek.Este 7 óra volt.Már Flóra meg Bogi elmentek fürödni.Mikor már mind a ketten készen voltak,akkor este fél 8-kor mentek vacsorázni.Mind a ketten már álmosak voltak.Megvacsoráztak és mentek is aludni.  

-s-

2014. április 9., szerda

Az örök barátság: Beszélgetés Az Ének Iskolája 2.évfolyamról 1/2

Flóra ezt írta ki a saját facebook-jára: 2014.április 13-án este 20:00-kor Az Ének Iskolája 2.évfolyam a Tv2-n! Bogi ráírt: 
-Szia!
-Szia!-írta Flóra!
-Miért írtad ki,hogy 2014.április 13-án este 20:11-kor Az Ének Iskolája 2.évfolyam a Tv2-n?-kérdezte Bogi.
-Mert az egyik ismerősöm megkérdezte,ő nem volt fent és akkor úgy gondoltam,hogy kiírom.Meg a rajongók kedvéért is!:)
-Ja!Oké!Holnap lesz a legjobb napom!
-Mert?
-Mert megyünk Az Ének Iskolája stúdiójába és onnan nézzük Az Ének Iskoláját.
-Még forgatják?
-Igen.
-Ja!Tényleg!Mi is holnap megyünk.
-Tényleg?
-Aha.
-Ülünk egymás mellé?
-Igeeeeeeeeeeeeeeeen!!!!!!!!!!!!!!
-Megyek fürödni,utána meg át kell néznem a Történelmet,mert holnap abból felelünk.
-Oké!Fent leszel skype-on?
-Igen!
-Kb.hány óra fele?
-20:00 fele!
-Oké!Szia! 
-Szia! 
Mind a ketten elmentek fürödni.Már mind a ketten nagyon álmosak voltak,így este nem beszélgettek.Hazajön Flóra és ezt mondta az apukájának,mert ő vitte haza az iskolából.
-Apa!Tudtad,hogy Bogi is jön megnézni Az Ének Iskolája 2.évfolyamot?
-Nem!Elmondta neked?
-Igen.De tényleg,mi is megyünk?
-Igen.Te meg a Petrával készen lesztek a házi feladattal,akkor megyünk!Délután 17:00-ra kell oda érnünk!
-Oké!
Bogi is hazajön az iskolából.A családja ugyanazt mondta neki,hogy ,,ha kész leszel a házi feladattal akkor megyünk!17:00-ra kell odaérnünk!"
Flóra és Petra készen voltak a házi feladattal meg Bogi is. 
  
 


Az örök barátság 3.fejezet:Flóra és Bogi életrajza

Sziasztok!Bocsánat,hogy eddig nem volt itt a blog,de csak most tudtunk itt lenni!És csak a sok tanulás miatt! Tabatabai Nejad Flóra iráni származású.Flóráról már a bölcsödében kiderült,hogy őstehetség.A dalokat hallás után hallja meg.A 9 éves lány nagyon fél a kóbor kutyáktól,ezért terápiás jelleget kapott egyet,azóta folyamatosan folyton tanítgatja a kedvenc házi állatát.Flóra kéttannyelvű iskolába jár,ahol magyar mellett angolt is tanul.Nagyon szereti a plüssállatokat.2004 augusztus 19-én született Szegeden és ott is él.A csillagjegye oroszlán a magassága 135 cm.Szeme és hajszíne barna és jele volt az oviban gyöngysor.Hobbija az olvasás,zongorázás meg az éneklés.Kedvenc színe a rózsaszín.Kedvenc étele a rántott csirkelmell és a kedvenc itala a narancslé.Kedvenc dala mindig változó.Kedvenc külföldi előadója Beyoncé,a magyar kedvenc előadója meg Janicsák Veca.Kedvenc filmje a Pitch perfect,kedvenc példaképe a szülei,kedvenc állata a kutya és viselete a szoknya,blúz meg a topánka.Álma az,hogy legyen egy igazi ÉNEK ISKOLÁJA osztálykirándulás,egy olyan nap,vagy hétvége,amikor az osztályfőnökkel meg a tanárokkal meg a gyerekekkel együtt játszhatnánk meg bulizhatnánk. 
Izsó Bogi édesapja gazdálkodó,80 hektáron foglalkozik növénytermesztéssel.80 nyúl,7 kutya,macska,házisün és 35 ló.Bogi nagyon szereti a lovakat,a családjával szokott együtt tereplovagolni is.Záró-a saját lova-egészen különleges,az ő hátára simán felállhat,és úgy is ügetnek együtt.Szeretne egy tetoválást,amely Záró név szerepel rajta,hogy jobban be tudja magát építeni.Nagyon szereti a hagyományokat meg a népdalokat.2001 június 2-án született Gödöllőn.Csillagjegye rák és a magassága 152 cm.Szeme színe kék,haja színe meg barna.Hobbija a lovaglás.Kedvenc étele a gránátalma és az itala meg multivitamin.Kedvenc dala és előadója nincs.Kedvenc filmje a Titánok harca.Kedvenc példaképje nincs és a kedvenc állata a ló.Kedvenc viselete nem szereti a szoknyát,a többi jöhet.Kívánsága az,hogy ne pusztítsák el az emberek és az állatok élőhelyét. 




2014. február 3., hétfő

Az örök barátság 2.fejezet:Flóra és Bogi a legjobb barátnők

Flóra és Bogi Az Ének Iskolája felvétele után,Flóra és Bogi anyukája úgy döntöttek,hogy ha a lányok összebeszéljék,hogy mikor mennyen át hozzájuk,azt akkor ők megengedték.Flóra valamelyik nap beszélt Bogival: 
-Szia! 
-Szia! 
-Mi újság ott Isaszegen? 
-Semmi.És ott Szegeden? 
-Itt sem sok.Valamit meg akarok kérdezni.
-És mit? 
-Azt,hogy mikor jössz újra Szegedre? 
-Hát nem is tudom,most lehet,hogy nem is tudok jönni,mert sok a tanulni valóm is,meg néha a lovammal is kell lennem.
-Van lovad? 
-Igen! 
-Hogy hívják? 
-Záró!
-De szép név! :) És ezt te találtad ki? 
-Igen,de nem csak én,hanem a tesóim meg anyáék is! :)
Egyszer csak Flóra elment Isaszegre! Amikor még Bogi iskolában volt,addig meg nézte a lovakat.Egyszer csak jön Bogi,s Flóra ezt mondta:
-Szia Bogi! 
.Jaj!Szia Flóra!Hogy vagy? 
-Jól,köszi!Te?
-Én is!:) Gyere be nyugodtan! 
-Oké! 
Amikor ott bent voltak,Bogi megebédelt,és akkor beszélgettek.
-Kinek a tanárja vagy Az Ének Iskolájában?-kérdezte Bogi.
-Szandi.És neked?
-Nekem is.
-Juj de jó! :)
Délután 2 óra felé jött Flóra anyukája! És Bogi ezt mondta mielőtt elmentek volna:
-Majd gyere fel és még ott beszélgetünk! 
-Oké!
-Szia Flóra! 
-Szia Bogi! 
Mikor hazament Flóra,anyukájának ezt mesélte: 
-Anya! Holnap rövidítek órák lesznek! 
-Oké! 
-És Bogival sokat beszélgettünk és neki is az a tanárja,aki nekem is!
-Tényleg?
-Igen!
Már este 9 óra volt.Flóra és Bogi szép álmokat aludtak! Flóra Bogiról és a lováról,Bogi Flóráról és a kiskutyájáról!  

2014. február 2., vasárnap

Az örök barátság 2.fejezet: A megismerkedés

A két legjobb barátnő Flóra és Bogi.Már kis koruk óta barátnők.Az óvodában ismerték meg egymást.Sokat együtt játszottak! Babáztak,barbiztak sőt mindent csináltak.Nem ugyan abban az iskolában jártak mert Bogi Isaszegeden lak,Flóra meg Szegeden.Egyszer csak Flóra írt Boginak: 
-Szia Bogi!Elképesztő hírem van neked! 
-Szia Flóra! És mi lenne az elképesztő hír?-kérdezte Bogi. 
-Az a elképesztő hír,hogy...-írta Flóra.
-Na mondjad már!-kiáltotta fel Bogi.
-Megyek Az Ének Iskolájában!-örülve írta meg Boginak Flóra.
-Komolyan? Nem hiszem el! És nekem is lenne elképesztő hírem.-írta  Bogi.
-Na akkor mondjad.-írja Flóra.
-Én is megyek Az Ének Iskolájába!-ő is örülve írta Flórának Bogi.
-Komolyan??-kérdezi Flóra 
-Aha!-írta Bogi.
Egyszer csak mind a ketten elmentek a felvételire.Flóra köszön Boginak:
-Szia Bogi! 
-Jujj...Szia Flóra!-meglepődött Bogi.
-Hogy vagy?-kérdezte Flóra.
-Jól!Te? 
-Én is jól.Picit izgulok mert én leszek asszem az első,aki énekelni fog.
-Sok sikert! 
-Köszi! 
Felment Flóra a színpadra! A tanárok ők voltak: Király Viktor,Pintáncsi Alexandra(Szandi),Szulák Andi,Hajós András és az osztályfőnök Friderikusz Sándor. Friderikusz Sándor ezt kérdezte a kicsi Flórától:
-Szia! Mesélj magadról!Hogy hívnak?
-Flórának hívnak...-mondja Flóra.
-Milyen Flórának?-kérdezi Friderikusz Sándor.
-Tabatabai Nejad...-Flóra mondja.
-Milyen? Tabatabai Nejad Flóra?-kérdezi Sándor.
Flóra bolintot. A családja lement és onnan nézték a kislányukat Flórát.Flóra a Big Big World című számot énekelte el.
-Hát ez elképesztő volt.-mondja Szulák Andi.
-Hát nekem most muszáj adnom neked egy puszit,valahogy csodálatos voltál.-mondja Szandi.
-Köszönöm!-mondja Flóra.
Mikor Flóra lement a színpadról akkor az egész családot megölelte.Egyszer csak jön Bogi: 
-Nagyon jó voltál!Gratulálok!-mondja Bogi.
-Köszi Bogi!-mondja Flóra.
Flóra után egyből Bogi jött a színpadra a családjával.Ő a ,,Repülj madár repülj" című számot énekelte el.Izgult is.Mikor mind a ketten leszerepeltek,Flóra is azt mondta Boginak,hogy ,,nagyon jó voltál és gratulálok"és Bogi is ezt mondta ,,Köszi Flóri". 
Másnap Friderikusz elment a Budapesti Játszóházban,ahol ott volt Flóra is,mert ott játszott.Frierikusz elmondta a jó hírt,oda ment anyukájához,és ezt mondta még Friderikusz Sándor: 
-Gyere vissza!Még nem végeztem! 
Flóra visszament.Egyszer csak előbukkant Szandi és ő lett a tanárja.Amikor Sándor elment Isaszegre,hogy Boginak is elmondja a jó hírt,Bogi nagyon örült és megölelte Sándort.És neki is Szandi lett a tanárja.

Az örök barátság 1.fejezet: A kezdett

Sziasztok! A nevem Zsófi és 13 éves vagyok.Szeretek gépezni,énekelni meg táncolni meg hülyéskedni is! Van egy saját oldalom is,ami az a neve,hogy Az Ének Iskolája Rajongói Oldal.Van sok barátom/barátnőm is.A barátnőim: B.Bogi,Szabina,Klaudia,Zsófi,Dominika,V.Bogi,Betti,Lili meg sokan mások.A haverjaim: B.Pityu,B.Pityu,Csabi meg sokan mások. Hamarosan jön a történet!